Minden olyan dolgozó aki meg akar szabadulni a munkahelyéről, az valamilyen módon kirúgatja magát vagy pedig amennyiben van másik munkahely ahol várják akkor felmond. De egy munkahelyről nem mindig sikerül egyszerűen megszabadulni. Ha például másik munkahelyre megyünk, ahol már várnak minket, akkor az előző helyen nem szívesen tekintenek el az úgynevezett felmondási időtől, ami azt az időt garantálja a cég számára, hogy addig találnak olyan embert a helyére, aki majd elvégzi ugyanazt a munkafolyamatot amit a másik dolgozó. A kisvárdai munka területén is akadnak olyan vállalkozások,a kik megnehezítik a távozást az alkalmazottak számára, ami valamilyen szinten érthető, de ugyan akkor felháborító is. Ezzel az idővel viszont számolnunk kell amennyiben ilyen lépésre szántuk el magunkat, ahhoz, hogy ne okozzon problémát. A legjobb ha az új helyen rögtön tisztázzuk, hogy nekünk ezt az időt le kell töltenünk, és a türelmüket kérjük, ennek a szabálynak a betartásához. Még a javunkra is válhat, ha látják, mi betartjuk a ránk eső szabályokat.